A szín valósága a szín fizikailag és kémiailag meghatározható és elemezhető pigmentjeit jelenti: festékanyagot. Ez a festékanyag a szemben és agyban keletkező színérzékelés által kap emberi tartalmat és értelmet.
A tizenkét osztatú színkör belső háromszöge az első rendbeli, vagy alapszíneket tartalmazza: a sárgát, vöröset és kéket. A háromszög két egymás melletti színét összekeverve megkapjuk a másodlagos színeket:
sárga és vörös= narancs
sárga és kék = zöld
vörös és kék= ibolya
Ezek lesznek a három második rendbeli színek.
A legkülső színkörön az első rendbeli színek a háromszög csúcsainál helyezkednek el, a második rendbeli színek a saját színháromszögük tompaszögű csúcsánál lesznek. Az egymás melletti első és második rendbeli színeket összekeverve kapjuk a harmadik rendbeli színeket. Ezek nem kapcsolódnak a háromszögekhez.
A színkörben tehát megvan minden egyes színnek a fel nem cserélhető helye. Ezt a 12 színt bármikor maga elé képzelheti az ember, és összes variánsukat könnyűszerrel el lehet helyezni a rendszerben.
Kontrasztról akkor beszélünk, ha két összehasonlítandó színhatás között szembeszökő különbségek vagy intervallumok állapíthatók meg. Így például: nagy-kicsiny, fekete-fehér, hideg-meleg ellentétpárok a legvégsőkig fokozva poláris kontrasztok. Akkor érezzük hosszúnak a vonalat, ha ott van mellette a rövidebb is. Hasonlóképpen lehet fokozni vagy csökkenteni a színek hatását is a kontrasztszínek segítségével.
Ha valamilyen kompozíciót egy meghatározott kontraszt szerint, tiszta stílusban akarunk kidolgozni, akkor az összes többi kontrasztot visszafogottan, csak mellékkontrasztként vagy egyáltalán nem szabad alkalmaznunk.
A legegyszerűbb színkontraszt, mivel előállításához a színek tisztán, a legteljesebb világítóerejükben használhatók fel és legalább három, egymástól határozottan elütő színre van szükség. A sárgából, vörösből és kékből a legnagyobb kifejező erejű színkontraszt jön létre. A második rendbeli színek gyöngébb karakterűek, a harmadik rendbeliek hatása még kevésbé határozott.
A fény és az árnyék kifejezésének legerőteljesebb eszköze a festő számára a fehér és a fekete szín, melyek ellentétes hatásúak és közöttük terül el a szürke tónusok és a színek birodalma. A semleges szürke karakter nélküli, közömbös „nem szín”, ezért könnyen befolyásolható tónus- és színkontrasztokkal. Karaktert és életet a szomszéd színek lehelnek belé, a szürke pedig gyöngíti erejüket, megszelídíti őket. Ez a színváltozás szubjektív módon a szemünkben játszódik le, nem pedig pozitív módon magukban a színekben.
A szürke kikeverhető feketéből és fehérből, vagy sárgából-vörösből-kékből, vagy bármely más komplementer színpárból. A szürkékből látványos tónusfokozatokat hozhatunk létre. Ha 12 tónusfokozatot hozunk létre a fehértől a feketéig, a színkör 12 színét mellé sorolhatjuk a sötéttől a világosig tartó fokozatokba sorba állítva. Ezek a tónusfokozatok.
Az egyforma világossági és sötétségi fok rokonítja egymással a színeket. Az azonos tónusértékek egymáshoz kötik és összefoglalják őket.
A színek optikai érzékelési tartományából valamilyen hőmérsékleti érzetet tudunk leolvasni. Kísérletek kimutatták, hogy két olyan munkaterem között, melyek egyike kékeszölddel, másik a vöröses naranccsal volt kifestve, az ott dolgozók három-négy foknyi hőmérsékleti különbséget érzékeltek – ugyanolyan hőmérséklet mellett. A kékeszöld teremben volt a hidegebb érzetük. A kékeszöld szín mérsékli a vérkeringés impulzusát, a narancs viszont aktiválja.
Egy másik, állatokkal végzett kísérlet hasonló eredményre vezetett: Versenylovak istállóját két részre osztották, egyik felét kékre, másikat vörösesnarancsra mázolták. Verseny után a kék helyiségben nagyon hamar megnyugodtak a lovak, a vörös oldalon viszont sokáig felhevültek és nyugtalanok maradtak. A kék oldalon ezen kívül nem voltak legyek, a vörös részben pedig nyüzsögtek.
Ha két festék pigmentáris keverékéből semleges szürkésfekete jön létre, a két színt komplementer színnek nevezzük. A színkörön egymással átlósan szemben álló színek. Ellentétesek, de kölcsönösen megkövetelik a másik létét, egymás mellett nagyobb világítóerőre kapnak, keverékükben pedig szürkévé semlegesítik egymást – akárcsak a tűz meg a víz. Mindig csak egyetlen szín lehet egy bizonyos másik komplementere.
A szemünk megköveteli valamely adott szín komplementer-kiegészítését, s ha ezt nem kapja meg ténylegesen, létrehozza önmaga. A harmonikus formálás alapja a komplementer törvény, mivel annak betöltésével jöhet létre tökéletes egyensúly a szemben. Ha a komplementer színeket megfelelő tömegarányokban alkalmazzuk, statikus, szilárd hatású képet kapunk. Mindegyik szín világítóereje csorbítatlan marad.
Szemünk valamely adott szín meglátásával egyidejűleg, tehát szimultán módon – megköveteli a komplementer színt, öntevékenyen létrehozza, ha nincs jelen. Ez a szimultán kontraszt. A szimultán módon létrehozott komplementer szín a szemünkben keletkezik, valójában nincs jelen. Lefényképezni nem lehet.
Ha nagy vörös felületre fekete négyzetet fektetünk, a fekete négyzetet zöldesnek látjuk. Nagy zöld felületen ugyanez a fekete négyzet vörösnek látszik.
A szimultán hatást nemcsak a szürke és valamely tiszta szín közötti feszültség hozhatja létre, hanem két tiszta szín is, ha nem pontosan komplementerek. Mindkét szín megkísérli a másikat a maga komplementerévé kényszeríteni, ezáltal többnyire elveszítik reális, tényleges karakterüket, s új hatásokban ragyognak fel. A legmagasabb feszültségű, dinamikus izgalom hatását keltik! Stabilitásuk megrendül, váltakozva vibrálnak. Elveszítik objektív, valóságos karakterüket, s valamiféle nem valóságos individuális hatásmezőben lebegnek: új dimenzióban. A színek mintha elanyagtalanodtak volna. Itt érvényes igazán a tétel: „Valamely szín valóság nem mindig azonos a hatásával.”
Sok esetben nem kívánatos a szimultán kontraszt létrejötte, pl. ha nem akarunk drámai hatást elérni. Semlegesíteni lehet a négy kiterjedésű alapszín leheletnyi hozzáadásával.
A szín minőségének fogalma a színek tisztasági vagy telítettségi fokát jelenti. Minőségi kontrasztnak a telített, ragyogó színek és a tompa, tört színek közötti ellentétet nevezzük.
A fehér fény töréséből létrejövő színek a legnagyobb telítettségű vagy legnagyobb világító erejű színek. Mihelyt a tiszta színeket kivilágosítjuk vagy elsötétítjük, veszítenek világító erejükből. Meg lehet törni a tiszta színt fehérrel, feketével, szürkével és a komplementer színével.
Ha egy keverékben mindhárom alapszín előfordul, a keverékszín megtört, tompa karaktert ölt és a három szín tömegviszonya szerint sárgának, vörösesnek vagy kékesszürkének, vagy feketének hat. A három első rendbeli színnel valamennyi színtörési fokozatot elérhetjük. Ugyanez érvényes a három második rendbeli színre és bármilyen színek kombinációira is.
Ha egy kompozícióban a tiszta minőségi kontrasztot akarjuk érvényesíteni, bármiféle más kontraszt nélkül, akkor a tompa színt a világító színből kell kikeverni, például világító vörösnek kell állnia a tompa vörösben, világító kéknek a tompa kékben. Nem fordulhat elő tehát a világító vörös tompa kékben, vagy világító zöld tompa vörösben. Ha nem így járnánk el, akkor másféle kontrasztok, például hideg-meleg kontraszt túlharsognák a minőségi kontraszt hatását, kétségessé tennék csöndes, nyugodt kifejezésének érvényesülését.
A tompa színek, különösen a szürkék, az őket körülvevő világító színek erejéből táplálkozva élnek.
A mennyiségi kontraszt két vagy több színfolt méretviszonyaira vonatkozik. A „sok és kevés”, a „nagy és kicsiny ” ellentéte ez. Két vagy több szín között melyik az a méretarány, amelyről elmondható, hogy egyensúlyt teremt, hogy a felhasznált színek egyike sem tolakszik előrébb a másiknál. Egy szín hatóerejét két tényező határozza meg. Az első a világítóerő, a második a folt nagysága.
Komplementer színek esetében a következők a harmonikus felületarányok:
A színkörön elhelyezkedő első- és másodrendű színek harmonikus aránya a következő:
sárga : narancs : vörös: ibolya : kék : zöld úgy aránylanak egymáshoz, mint:
9 : 8 : 6 : 3 : 4 : 6
Ezekből a harmonikus mennyiségekből statikusan nyugodt hatások születnek.
Az itt leírt tömegviszonyok csupán akkor érvényesek, ha valamennyi színt legnagyobb világítóerejében használjuk fel. Mihelyt ezen a világítóerőn változtatunk, változnak a nekik megfelelő felületnagyságok is. Tehát a világítóerő és a felületnagyság szorosan összefügg.
Ha színkompozíciónkat a harmonikustól eltérő tömegviszonyok szerint alakítjuk ki, valamely szín uralkodó szerepet kap, expresszív hatást érünk el. A téma, a művészi érzék és az egyéni ízlés dönti el, hogy expresszív kompozíciónkhoz milyen mennyiségeket kívánunk használni
A színek egymást kölcsönösen a komplementerük felé módosítják. Az utókép módosító hatása nincs jelen, nem objektív, nem fényképezhető le, de biztosan számíthatunk rá, a szemünk műve. A szín elveszti objektív hatását, pontos helyét, állandóan vibrál és bizonytalanságban hagy valódi helyzetét illetően.
Valamennyi szín közül a sárgát tölti meg leginkább a fény. Az aranysárga olyan mint a fény hatalmától a szublimáció legmagasabb fokára eljutott anyag, megfoghatatlanul ragyog, átlátszatlan, könnyű, tiszta lendület. Szívesen használták valaha a festők az aranyat. Világító, fényt sugárzó matériát jelent. A szentek arany glóriája megvilágosodásuk jelképe volt.
A sárgához a szimbolikus értelem, a tudás fogalma társul. Igazság csak egy van, sárga is csak egy. A nem tiszta igazság beteg igazság és immár nem igaz. Hasonlóképpen a más színnel kevert, tört sárga irigységet, árulást, hamisságot, kételyt, bizalmatlanságot és őrültséget fejez ki.
A vörös hatalmas, ellenállhatatlanul sugárzó erejét elnyomni nem könnyű. A vörös a Mars bolygóhoz kötődik, a háború és a démonok lángokkal égő világához. Háborúban a harcosok vörösesnarancs ruhát hordtak. A vörös meleg karaktere a vörösesnarancsban tüzes erővé fokozódik, mely elősegíti a növények sarjadását, serkenti az organikus funkciókat. Megfelelő kontraszthatásban a vörösesnarancs a lázas, harcias szenvedély kifejezésévé válik. A forradalmak zászlajának gyakori színe a vörösesnarancs. A vörösesnarancsban a szenvedélyes testi szerelem izzik. A tiszta vörös átszellemült szeretetet jelent.
A bíborvörösben, a kardinálisok színében egyesül a világi és a szellemi hatalom.
Azt a színt nevezik tiszta kéknek, amelyben semmi sárgás és semmi vöröses nincsen. A vörös mindig aktív, a kék mindig passzív, ha az anyagi – térbeli világ felől nézzük. A szellemi, tér nélküli világ felől nézve a kék aktív hatású és a vörös passzív. A kék mindig hideg, a vörös mindig meleg. A vörösnek a vérhez van köze, a kéknek az idegekhez. Azok az emberek, akiknek szubjektív színhangzatában a kék szín kap hangsúlyt, többnyire sápadtak és vérrendszerük gyenge, erős viszont az idegrendszerük. Szellemünket a kék a hit hullamain a szellem végtelenségének távlataiba vonja. Nálunk a hit szimbóluma a kék, a kínaiaknál a halhatatlanság szimbóluma volt.
Ha a kék megtörik, babonába, félelembe, elveszettségbe és gyászba süllyed, de mind az érzékfölötti, lelki, transzcendens dolgok birodalmába vezet.
A zöld közvetítő szín a sárga és a kék között. A zöld a növényvilág színe. Termékenységet és kielégültséget, nyugalmat és reményt fejez ki. Benne a tudás és a hit egyesül és hatja át egymást. Ha szürke töri meg a világító zöldet, egykönnyen létrejön a bénult lustaság érzete. Ha a zöld sárgába hajlik, akkor fiatal, tavaszias természetet jelent. A narancsszín a sárgászöldet a legnagyobb aktivitásra serkentheti. A zölddel és a kékkel ellentétben a kékeszöldben hideg, heves agresszivitás van.
A narancsszín mint a vörös és a sárga keveréke, a sugárzó aktivitás gyújtópontjában áll. Nagyszerű világítóerővel rendelkezik. Fehérrel megvilágosítva hamar elveszti karakterét, feketével megsötétítve tompa, keveset mondó, szikkadt barnába süllyed. Ha ezt a barnát megvilágosítjuk, a homokszínű tónusok jönnek létre, amelyek csöndes barátsággal, meleg, jótékony atmoszférát sugároznak.
A sárga – a tudás ellenpólusaként az ibolya a tudatalatti, a titok színe. A mindenkori kontraszthatások szerint hol fenyegetően, hol boldogítóan hat ránk, s gyakran nyomaszt is. Nagy foltokban az ibolyaszín ijesztően hat, különösen, ha bíborvörösbe hajlik. „Ha ilyen fény borul a táj fölé, a világvége rémületét szuggerálja” – mondta Goethe.
A tudatlan jámborság színe az ibolya, elsötétült vagy megtört állapotában pedig a komor babonaságé. Sötétség, halál és magasztosság az ibolyaszínben, magány és odaadás a kékes ibolyában, mennyei szeretet és szellemi uralom a vöröses ibolyában. A növények rügyei gyakran világos ibolyák, a rügyek belseje viszont sárga.