Sokszor törtem a fejem, hogy is következik be egy nézőpontváltás. Tanuljuk? Képesek vagyunk akkor is erre, ha olyan jó langyos víz életet élünk, ragaszkodunk a jól megszokotthoz? Miért változtatunk? Figyelmeztetnek? Ráeszmélünk? Rávezetnek?
Tinédzser lánykám társasága diktálta az aktuális divatot. Anyagi helyzetüket tekintve jobban voltak eleresztve, mint ő. Megengedhettek maguknak fémbetétes cipőt, bomberdzsekit. Csemetém áhítattal próbálta fel ezeket az ikonikus kabátkákat. Nem voltak szépek, a szél is ki-be rohangált a ritka szövésű anyagon, de legalább a kapucnijukat gyenge minőségű műszőrme ékesítette. Melegnek még a legjobb indulattal sem voltak nevezhetők, már csak azért sem, mert valami érthetetlen okból a derék résznél jól felhúzták, nehogy a veséjüket melegen tarthassa. Egy szülőt persze inkább a praktikussági és egészségügyi szempontok vezérelnék. Az esztétikumra irányuló érvek eleve bukásra ítéltettek, bár próbálkozásaim azért voltak…
Egész évben szorgalmasan gyűjtögettem neki a téli kabátra valót. Kétféle elképzelésünk a hideg erősödtével mind gyakrabban ütközött. Jártuk az üzleteket, szebbnél szebb kabátok kínálták magukat, de ő rájuk sem pillantott. OLYAN kabátot álmodott magának, mint amilyen kedvenc barátainak volt. Választhattam: megfagy vagy megkapja. Végül a piac szegletében megbújó kis bodega előtt, minden okos érvem még egyszer elsoroltam neki, hátha meggondolja magát. Meggondolta. Így hát megvettem. Az arcán megjelenő üdvözült mosolya elűzte minden bosszúságom. Nem engedte becsomagolni, azonnal viselni akarta!
A metróhoz vezető mozgólépcsőre lépve lassan haladtunk lefelé. Ekkor a lépcső alján megjelent egy fiatal nő. Haja szolidan összetűzve, egy nagyon visszafogott, elegáns stílusú világos színű kabátot, nőies, jól harmonizáló cipőt és táskát viselt. Igazából semmi rendkívüli, mégis egyszerű és elbűvölő. Ott maradt rajta a szemünk. Az én drága csemetém a fél perccel ezelőtt vásárolt bomberdzsekijében, tágra nyílt nagy szemekkel, megbabonázva nézett utána. Nyitva felejtett száját lassan becsukta, majd kisvártatva megszólalt: ”Én is így szeretnék kinézni! Hogy lehetek én is ilyen, mint ez a lány?”
Voltál már úgy, hogy a bosszúság és az öröm ugyanabban a pillanatban tör rád? Akkor sejted mit éreztem… Innentől kezdve kis lépésekkel ugyan, de tudatosan kezdte kialakítani a saját egyéniségére jellemző öltözködési stílust. Nézőpontot váltott!
Miért változtatott? Figyelmeztettem? Ráeszmélt? Rávezették? Talán mindezek együttesen? Talán egy jókor, jó helyen megpillantott lány kisugárzása, példája segített megtalálni a saját útját?
